Rejtettelek

Írni nagyon sokszor könnyű, míg vannak napok amikor az írott szó oly mélyen vésődik a papírra, mintha a tinta vért csepegtetne.
Sokáig nem írtam… kerestem az utam, kerestem az életet amit mindig is szerettem volna.
A gyász adhat ihletet, és romokba dönthet. Az utóbbit könnyebben sikerült megvalósítani.
A kosher divat azért jött létre, mert késztetést éreztem, hogy megosszam a magyarországi zsidósággal, zsidó fiatalokkal, középkorúakkal, idősebbekkel, hogy zsidónak születni nem annyit jelent, hogy féltve óvjuk a sorsunkat. Őrizzük rég múlt generációk fájdalmait. Lehetsz zsidó stílusosan, boldogan, fiatalosan, mélyen őrizvén a hitedet. Remélem talán  majd tudom onnan folytatni ahol elkezdtem, mert nagyon élveztem minden pillanatát, a kedves visszajelzéseket.
A gyász ami kihatott az életemre talán kezd megszokássá válni, megtanulom elfogadni azt ami már nincs többé, és hinni abban, hogy egy jobb attitűddel talán vissza szerezhetem mindazt amit elveszítettem.
Elmondom az én nagy igazságom.
Zsidó lány vagyok Budapesten. Aki hinni akar, aki szeretne szeretni, aki tenni akar valamit az álmai érdekében. Igenis lesz zsidó divat Budapesten, Magyarországon nem pedig csak egy “jónak tűnő” ötlet. Akinek nem fog tetszeni nem fogja olvasni, de a kosher divat újra életbe kezd, mindazzal a sok széppel és jóval, amivel annak idején megálmodtam.
IMG_3016L.Á.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s